Mi kell egy jó landing oldalhoz?
Korábbi blogbejegyzésünkben ismertettük a Landing Page főbb fajtáit. Olvassa el előző bejegyzésünket: Mi az a landing page? Milyen a jó landing oldal?
Most megmutatjuk, hogy mi kell egy igazán jó és hatékony Landing oldalhoz.
Mivel a hatékonyság a cél, ezért a szövegnek lényegre törőnek kell lenni. Ugyanakkor az sem jó, ha nem kap információt a látogató, csak egy nagy CTA-t, hiszen akkor nem tud semmit arról, amit kínál számára. Sőt előfordulhat az is, hogy több meggyőzésre van szüksége három mondatnál.
Elsősorban tehát azt tartsa szem előtt, hogy az olvasó ne veszítse el az érdeklődését, amíg el nem jut a call to action szövegig, viszont a call to action szövegig meg is kell győzni. Sokszor jó egy rövid landing page, ami szinte görgetés nélkül befogadható, de nyilván találkozott már olyan hosszú landing oldallal is, mely addig magyarázott, több call to actiont is feldobva a hosszú szövegben, hogy a végén tényleg érezted a kattintás kényszerét.
Szerkezetileg egy landing page hasonlóan épül fel, mint egy hosszú görgetésű, egyoldalas weboldal, vagyis kell
- egy vonzó cím,
- egy jó főkép vagy képek,
- olyan világos szöveg, hogy tudja a látogató, mit akarunk tőle,
- és egy hatásos, feltűnő call to action mondat, gomb.
Marketing szempontból annyit tennénk ehhez hozzá, hogy a szövegben nem a cége vagy termékei, szolgáltatásai tulajdonságait kell felsorolnia, hanem a vevő fejével gondolkodva azt kell hangsúlyoznia, hogy miben kínál számára megoldást, milyen problémáját oldja meg, milyen előnyt jelenthet számára.
Az sem árt, ha előkapja a garancia lehetőségét, esetleg meglenget egy határidőt, referenciákat is sorolhat, illetve a call to action szövege sem csak annyi, hogy "Kattintson".
Hogy ne jöjjön zavarba a látogató:
- azt kell kapnia, amit az ide mutató hivatkozásnál - mondjuk a hirdetésében - ígért neki,
- egyértelmű legyen számára, hol jár, mire számíthat,
- ne legyenek olyan linkek, melyek eltéríthetik,
- ne legyen többféle tartalom és lehetőség,
- ne legyen nagyon összetett a weboldal, illetve egy célra irányuljon.
De most lássuk részletesen, pontokba solorva, hogy
Mire van szükség egy jó landing page-hez?
A céloldalára érkező látogatók nagy része 0-8 másodpercen belül elhagyja az oldalt. Gyorsan kell tehát meggyőzni őket. Fontos megérteni, hogy a landing page nem céges weboldal, nem úgy kell felépülnie. A céges weboldalak márkaismertséget építenek, bemutatják a céget, míg egy landing oldal egyetlen ajánlatot kínál a látogatóknak. Nem lehet telezsúfolni információkkal, nem tartalmazhat mindent még az adott termékről sem.
Elösszőr értse meg a saját kampánycéljait!
Talán úgy gondolja, hogy a célok az Ön számára teljesen nyilvánvalók, ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy a legtöbb landing oldal esetében hiányzik az egyetlen célra történő irányultság. Nagyon sok olyan érkező oldal van, mely igyekszik egyszerre minél több dolgot kínálni a látogatónak - talán mert azt gondolják, hogy a nagyobb választékból jobb eséllyel tud választani -, de így csak összezavarják az embereket, és persze rontják a konverziós arányt.
Összpontosítson egy vásárlói perszona segítségével!
Azok a weboldalak, melyek marketing perszonára építkeznek, kétszer-ötször hatékonyabbak és könnyebben használhatók a megcélzott közönség által. A landing oldaladnak az ideális vásárlókra kell összpontosítania, egy olyan ajánlattal, mely kifejezetten számára vonzó. Vagy megoldást kell kínálnia a problémájára a termékei formájában.
Egyetlen egy ajánlatot tartalmazzon!
A több ajánlatot is felsorakoztató landing oldalak közel sem olyan hatékonyak, mint azok, melyeken csak egyetlen ajánlat szerepel. A túl sok lehetőség megbénítja a vevőt, nem tud dönteni. Válassza ki tehát a legjobb ajánlatot az ideális ügyfél részére, és e köré építse fel az oldalt!
A konverziókra figyeljen!
Míg egy céges weboldal, egy céges blog vagy akár egy termékoldal is a SEO-szempontok figyelembe vételével készül, addig a céloldala nem. A landing page-et a konverziókra kell optimalizálni.
Használjon ütős címsort!
Minden ezzel kezdődik, az egész landing page-nek ez a kiindulópontja. Az első benyomás meghatároz mindent, és ezt az első benyomást jelentős részben a címsor határozza meg. A címsornak világosnak, figyelemfelhívónak kell lennie, miközben átadja a fő üzenetet az embereknek, megfogalmazva a megoldást a problémáikra. Ez a "horog", ami vagy elkapja a látogatót, vagy nem, és tovább vezeti az oldalon. Nem sok ideje van arra, hogy felkeltse a felhasználók figyelmét, mindössze néhány másodperc áll rendelkezésére. Ezért rá kell szánni az időt a legjobb, leginkább figyelemfelkeltő, mégis egyszerű mondat kiválasztására.
Néhány szabálya azonban van a jó címnek:
- rövid - a legjobb, ha nem több mint 10 szó, de legfeljebb 20 legyen,
- szóljon a lényegről! - informálja a látogatót a termékről vagy szolgáltatásról,
- keltse fel az érdeklődését,
- fogalmazza meg a termékelőnyt,
- és azt éreztesse, hogy gyorsan lépnie kell a látogatónak.
Az előnyöket hangsúlyozza
A címsorának és a szöveges tartalomnak elsősorban a termékelőnyökre kell fókuszálnia, mint a tulajdonságokra és paraméterekre. Ha csak a technikai jellemzőket sorolja fel az unalmas és nem készteti vásárlásra az embereket. Ráadásul sokan nem is értik ezeket, sőt gyakran nincs is szükségük arra, hogy tisztában legyenek a technikai részletekkel. Tehát sok felhasználó nem arra kíváncsi, hogy milyen verziószámú Intel i7-es processzor van egy laptopban, mert nem tud mit kezdeni a kóddal, csak annyit ért meg, hogy gyors.
Kezdjen egy hatásos képpel!
A szöveg tehát fontos, de a képek lesznek azok, melyek kiváltják a kívánt érzéseket a látogatókból, hogy azok megtegyék az elvárt lépéseket. Egy kép többet mond ezer szónál, ráadásul 60 ezerszer gyorsabban dolgozza fel az agy, mint a szöveges információkat. Sokat segít tehát a látogatók meggyőzésében, és könnyebben meg tudod értetni velük, hogy mi a terméke, szolgáltatása. Ezért érdemes minél nagyobb képeket használni a landing page-ünkön.
Viszont ezek a képek
- kapcsolódjanak a termékéhez, szolgáltatásához,
- legyenek összhangban a szöveggel, és mindenképpen,
- legyenek kiváló minőségűek.
Legyen összhangban a hirdetéseivel!
Mivel az emberek valamilyen hirdetésből, esetleg e-mailből érkeznek a landing oldalra, ezért nem szerencsés, ha valami egész mással találják magukat szembe, mint amit a hirdetésben láttak. A legjobb, ha vizuálisan és a szövegeket tekintve is teljesen össze van hangolva a hirdetés és az érkező oldal. Ez azt jelenti, hogy
- azonos vizuális elemeket, logót, háttérszínt, betűtípust használ
- ugyanazok a fotók jelennek meg
- ugyanaz a CTA.
Legyen vizuálisan egyszerű!
Talán az előbbiekből ez már világossá vált, azonban fontos komolyan venni az egyszerű webdesignt. A landing oldaladnál tehát érdemes minimalista designt használni, mivel ez segíti, hogy a felhasználó a lényegre tudjon összpontosítani, és könnyebben megértse a termékelőnyt. Ez azt jelenti, hogy sok whitespace-t használsz, és kontrasztos színeket, hiszen ez vezeti a látogató figyelmét a CTA-ra azáltal, hogy elkülöníti a többi elemtől.
Kisérletezhet videókkal is
Hiszen a vizsgálatok szerint sokkal hatékonyabbak. Jobb elköteleződést érhetsz el velük, és könnyebben magyarázod el az embereknek, hogy mit kínálsz számukra, ezáltal pedig csökkentheted a szövegek hosszát. Emellett
- videókkal tovább tarthatja a weboldalán a látogatókat, így hatékonyabban átláthatja az üzenetet
- fokozhatja a bizalmat, mivel az emberek feltételezik, hogy a videón valódi emberek szerepelnek
- az emberek egyre jobban kedvelik a videókat, és sokan szívesebben megnézik őket, mint hogy elolvassanak egy cikket. Ehhez azonban a videónak rövidnek kell maradnia.
Ugyanakkor persze problémaként merül fel többek között a méret kérdés, és az, hogy valóban jó-e az adott videó. Valamint figyelnie kell arra, hogy a videóban is jelenjen meg a call to action, amire mindjárt rá is térünk.
Legyen egy jó CTA-ja! ~ "Call To Action"
Call to action gomb nélkül nincs landing oldal, a címsor után tulajdonképpen ez a második legfontosabb dolog. Ugyanakkor az is fontos, hogy lehetőleg ne használjon egynél több CTA-t, vagy legalábbis vizuálisan megfelelően különítse el az elsődleges és másodlagos CTA-d! A cégek 68 százaléka akár 5 vagy még több CTA-t is elhelyez az érkező oldalán.
A CTA jelenti a kaput a felhasználó számára a termékéhez, és tulajdonképpen a call to action az oka a landing page létének. Ezért feltűnőnek kell lennie, fel kell hívni rá minden eszközzel a figyelmet, és alapvetően már a hajtás felett meg kell jelennie, de nem feltétlenül ez a hatékonyabb megoldás (tesztek mutatják meg). A színek, a kontraszt, a whitespace és a fotók segítségével kell a CTA-ra irányítania a felhasználók figyelmét.
A CTA általában egy kattintható gomb. A legegyszerűbb megoldás, ha egy élénk, kontrasztos színnel, nagyobb (de nem ijesztően nagy) mérettel teszi kiemelkedővé. Ahol még fontos lehet a kontraszt, az a szöveg, hogy minél jobb legyen az olvashatósága. Az oldalon ugyanakkor ajánlott visszafogott színeket használni, ezáltal is nagyobb hangsúlyt adva a CTA gombnak. A konverzióoptimalizálásról szóló cikkünkben alaposan körüljártuk a call to action kialakítását is, érdemes elolvasnia.
Ami a szövegét illeti, felszólítások szerepeljenek benne, hogy egyértelmű legyen az emberek számára, mit kell tenniük. Próbáljon meg az érzelmekre hatni, éreztetni a látogatókkal, hogy miért is javítaná az életüket, ha megrendelnék a termékeit vagy a szolgáltatásait. Mindenesetre a "kattints ide" felszólításnál érdemes valami hatékonyabbat bevetni.
Legyen benne egy lead-mágnes is
Az érkező oldalak mindig kínálnia kell valamit a látogatóknak, még akkor is, ha nem vásárol Öntől. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy feliratkozzanak a hírlevelére. A lead-mágnes segítségével kínálhat valamilyen értékes dolgot az emberek számára, információkért cserébe. Ráadásul a lead-mágnes segítségével kapcsolatban maradhat azokkal, akik még nem állnak készen a vásárlásra, de a jövőben esetleg meggondolják magukat. Sokféle lead-mágnes létezik, és érdemes tesztelni, hogy melyik a leghatékonyabb az Ön számára.
Ne feletkezzen meg az űrlapról!
Az előbbihez kapcsolódik, hogy bármi is az érkező oldal célja, valamilyen űrlapnak mindenképpen szerepelnie kell rajta. Ennek kialakítása attól függ, hogy milyen designja az oldalának, mit kínál az emberek számára, és hogy melyik típus hozza a jobb konverziókat. Az űrlapok kialakításáról későbbiekben írunk részletesen.
Ne térítse el a látogatót!
Az érkező oldalak legfontosabb jellemzője, hogy egyetlen célt szolgálnak. Ha a landing page-et a weboldala vay egy olyan oldal, ahol navigációs menü van, akkor azzal el tudja terelni az emberek figyelmét a CTA-járól. Ha eltávolítja a navigációs menüt, akkor 100 százalékkal növelheti a konverziós arányát. Ennek ellenére mindössze a landing oldalak 16 százalékán nem szerepel navigációs menü.
Ugyanakkor a túl sok képpel vagy szöveggel is meg tudja zavarni az embereket. Arra is létezik tanulmány, hogy a kevesebb szöveg jobb konverziós arányt eredményez.

Habár a meggyőzés fontos, és talán egy-két szóval nem megy, hiszen elegendő információt kell megjelenítenie arról, hogy az emberek milyen problémáját tudja hatékonyan megoldani, ez a vizsgálat azt mutatja, hogy ezt próbálja megtenni olyan röviden, ahogy csak lehet.
Tegyen ki értékeléseket, ügyfél-ajánlásokat!
A legjobb eladó mindig a korábbi, elégedett vásárló. Hiszen az emberek hallani akarják a korábbi ügyfelei véleményét, mielőtt Ön mellett döntenének. Az ajánlások tehát bizalmat építenek, és az emberek sokkal inkább megbíznak a többi ember véleményében, mint abban, amit egy cég mond magáról. Ezért kérje meg az ügyfeleit, hogy mondjanak a termékeiről, szolgáltatásairól pár mondatot, amit aztán elhelyezhet az érkező oldaladon.
Az ajánlásoknak természetesen valódi emberektől kell származniuk - névvel és képpel -, olyanoktól, akik a legjobban leképezik a célközönségét. És lehetőleg ne általánosságokat, hanem konkrétumokat tartalmazzanak a mondatok. Ugyanolyan jól használhatók a weboldaladon elhelyezett értékelések is, hiszen a fogyasztók 78 százaléka olyan szinten megbízik az online értékelésekben, mint a családja vagy barátai ajánlásában.
A referenciák mellett természetesen megjelenhetnek az olyan, további bizalomkeltő elemek, mint a különböző elismerések jelzései "legjobb bolt", "biztonságos webáruház", stb., valamint sorolhatja az elért eredményeit is, de pontos számokat használjon, ne csak a levegőbe beszéljen! Olyan állításokat tegyen, melyeket bizonyítani is tud!
Ugyancsak működik az ingyenes próba vagy a pénzvisszafizetési garancia is, ha a bizalom növeléséről van szó. És még két, ehhez kapcsolódó dolog:
Tegye ki a kapcsolati adatokat!
Egyrészt legyen könnyen észrevehető a látogatók számára, másrészt pedig minél többféle lehetőségük legye kapcsolatba lépni Önnel. Egy cím és egy telefonszám azt is igazolja, hogy valódi, megtalálható cégről van szó.
Helyezze el népszerűségre utaló jelzéseket!
Az ajánlások mellé mindenképpen illesszünk az oldalunkra némi közösségi hivatkozást - ha elegendő követőnk van a közösségi médiában - melyek növelik a hitelességünket. Ezek lehetnek akár a megszokott ikonok, de akár ránt vonatkozó vélemények is a Facebookról vagy Instagramról.
De az is ide tartozik, ha közöljük, hogy hányan rendeltek, hányan töltötték le azt, amit épp kínálunk. Az emberek ugyanis könnyebben vesznek meg olyan terméket, melyet előttük már sokan kipróbáltak.
Ne legyen túlságosan eredeti!
Miközben első hallásra talán jó ötletnek tűnhet, ha eredeti látványvilággal akarjuk kiemelkedőbbé tenni landing page-ünket, a gyakorlat és az A/B tesztek azt mutatják, hogy pont ellentétes hatást érünk el vele. Ha nagyon egyedi vizuális elemeket alkalmazunk, az megzavarja a felhasználót, és így rontja a konverziót. Ráadásul még az is előfordulhat, hogy például a túl nagy képek vagy más impozáns grafikai elemek alkalmazása miatt lassabbá válik az oldal, márpedig egy egy másodperces lassulás is 7 százalékkal rontja a konverziót.
Ne feledkezzen meg a logikáról!
Végül pedig: az oldal felépítése legyen logikus és következetes. Ez legalább olyan fontos, mint maga a tartalom. A hosszú és meggyőző landing page-ek igen hatékonyak tudnak lenni, így ne féljen hosszan, de logikusan kifejteni a mondandóját, mintha csak személyesen, egy találkozón akarná meggyőzni az ügyfelet.
Sokat számít a landing oldal sebessége is!
Órákat tölthet el azzal, hogy megtalálja a megfelelő képeket, megírja a legjobb szöveget az érkező oldaladhoz, de nem ér el vele semmit, ha olyan lassan töltődik be az oldal, hogy azt az emberek nem várják meg. Alapvető, hogy a landing oldalad egy szempillantás alatt betöltődjön. A felhasználók 40 százaléka ugyanis elhagyja az oldalt, ha az nem töltődik be 3 másodperc alatt. Sok cég számára jelent ez komoly kihívást, különösen mobilon.
Honnan tudja, hogy az Ön weboldalad túl lassú? A weboldalsebességről és a javítási technikákról itt írtunk részletesen.
Legyen mobilbarát!
A reszponzív design már régóta standard, és ez alól a landing page-ek sem kivételek. A felhasználók számára hasonló élményt és felületet kell nyújtani mobilon és asztali gépeken is. Különösen, hogy a mobilos vásárlás aránya egyre nagyobb, és ma már sok esetben fontosabb forgalmi forrás, mint egy laptop.
Milyen legyen a céloldal szövege?
Nem Önről kell, hogy szóljon
A legfontosabb dolog, amit egy céloldal - és egyébként minden weboldal - szövegénél figyelembe kell venni, hogy az nem Önről szól, a cégéről szól, hanem az ügyfeleiről. Már eleve ne úgy fogalmazzon, hogy "én" vagy "mi" ezt vagy azt kínáljuk, hanem, hogy az ügyfélnek milyen problémáját tudja megoldani a termékei vagy szolgáltatásai. Érthető, ha egy cégvezető büszke magára és a cégére, az elért eredményekre, de a látogatókat ez nem igazán érdekli. Főleg, mert ilyen szöveget talál eleget a neten, megoldás a problémájára azonban jóval kevesebbet. A szövegednek tehát a látogatókhoz és a látogatókról kell szólnia, nem pedig Önről.
Ne a termékei tulajdonságait emelje ki, hanem elsősorban azt, hogy miért tud segíteni az ügyfeleinek, milyen megoldást kínál nekik!
Figyeljen a formára!
Természetesen fontos, hogy a szöveg helyesírása rendben legyen, a mondatok jól megfogalmazottak legyenek. A stílusa pedig legyen összhangban a cége kommunikációs stílusával.
De ha azt akarja, hogy könnyen és gyorsan megértsék a látogatók, amit mondani akar nekik, akkor használjon rövid mondatokat! Hagyja időnként megpihenni az olvasókat! Erre minden egyes mondat végén szükségük van. Egy pont, vagy egy felkiáltójel jelzés arra, hogy feldolgozzák az előtte álló szavakat, befogadják az ott szereplő információkat. Minél inkább segít nekik ebben, annál nagyobb kedvvel olvasnak tovább. Egy mondat mindig egy gondolatot dolgozzon fel, a lehető legtömörebben.
Ugyanakkor természetesebbé, társalgási stílusúvá teszi a szöveget, ha hosszabb és rövidebb mondatokat is használ. Vegyesen. A hosszabb és közepes hosszúságú mondatok közé, olykor beiktathat egy-egy szót. Ezek felkeltik a figyelmet, megtörik a monotonitást.
És miközben érdemes egyszerű megfogalmazásra törekednie - a könnyebb érthetőség kedvéért -, a meggyőzés miatt az sem árt, ha időnként egy-egy kevésbé hétköznapi kifejezést is belecsempész a szövegbe, szinonimákkal helyettesít szavakat. Egy-egy erősebb ige, vagy hatásosabb melléknév felkelti a figyelmet, lendületesebbé, eredetibbé teszi a szöveget.
A lényegről beszéljen!
Az embereknek kevés az idejük, a figyelmük elkalandozik, a weboldalakat csak átfutják, miközben keresik az őket érdeklő információkat. Egy landing page-re határozott céllal érkeznek, így jól tesszük, ha figyelmüket egyből az üzenetünkre irányítjuk. Senki nem lesz kíváncsi a további részletekre, ha mindjárt a szöveg kezdetén nem sikerül meggyőznöd őket. És lehet akármilyen szép az érkező oldalad, ha a szöveg nem elég hatékony, nem fognak konvertálni a látogatók.
Ami a formázást illeti:
- legyenek világosak a címei és alcímei,
- használjon pontokba szedett felsorolásokat,
- alkalmazzon kiemeléseket.
És ami fontos: szorítkozzon a lényegre, legyél tömör!
Milyen hosszú legyen a szöveg?
Nincs minden esetre ráhúzható megoldás, a leghatékonyabban a tesztek mutatják meg, hogy mire van szüksége. Ökölszabályként azonban elmondható, hogy ha a termékét, szolgáltatását, márkáját már jól ismerik a vevők, akkor nincs szüksége hosszú magyarázatokra. Ilyenkor rövid szöveggel kell dolgozni a céloldalon. Hiszen a látogatók már tudják mit keresnek, mit akarnak, mit vesznek meg. Nem tájékozódni akarnak, hanem rendelni.
Ha viszont olyan piacon mozog, ami új, be kell mutatni a potenciális ügyfeleknek, hiszen most találkoznak vele először, vagy legalábbis még alig ismerik, akkor információra van szükségük. Sok információra, edukációra, magyarázatokra, csak így sikerülhet a meggyőzés. Ilyenkor nem kell fukarkodni a szavakkal. És mint később a tesztekből is kiderül, ilyen esetben a hosszabb szöveg jobban teljesít.
Néhány technika egy jobb landing page szöveghez
Hangsúlyozza a Call To Actiont!
A megrendelem most, kosárba teszem, feliratkozom mind egyszerű, de hatékony CTA-sorok. Ha nem jut más az eszébe, akkor már azzal is javítja a konverziós arányait, ha nem fél használni a CTA-t.
Keresse meg a felhasználó érzékeny pontját!
Miért vásárolják meg az emberek a termékeit? Azért, hogy megoldjanak egy problémát. Érdemes emlékeztetned őket a problémájukra, mert az olyan érzelmeket vált ki belőlük, melyek miatt nagyobb eséllyel konvertálnak. A vásárlás ugyanis 95 százalékban érzelmi döntés.
Használja a történetmesélést az ügyfelekhez való kapcsolódáshoz
Mindenki szereti a jó történeteket. Ez az oka annak, hogy a landing oldalakon ügyféltörténetek, -tapasztalatok szerepelnek. Érdemes begyűjteni a korábbi vásárlóktól a történetüket, és engedélyt kérni a felhasználásra. De elmondhatod a saját története, ha az arról szól, hogy mikor volt hasonló helyzetben, mint az ügyfelei, és miként sikerült megoldani.
Tegyen fel olyan kérdéseket, melyekre igen a válasz!
Minél inkább rá tudja hangolni a felhasználókat, hogy a weboldalát nézegetve igenekben gondolkodjanak, annál nagyobb az esélyed az eladásra.
Tegye sürgetővé a vásárlást!
Képzelje magát a látogatói helyébe. Azt látja egy weboldalon, hogy csak egy korlátozott ideig tud élni egy jó ajánlattal. Ilyenkor sürgőssé válik döntést hozni, vásárolni. Ezzel kihasználja a lemaradástól való félelem erejét.
Hogyan használjon képeket a céloldalon?
Faék egyszerűségű, de hasznos tanácsok következnek, melyek mindegyikét persze nem kell alkalmazni a landing oldaladon. Érdemes először csak egyet-egyet kipróbálni, majd megnézni, hogy miként hat a konverzióra. Minden megoldás hatékonysága függ a terméktől, a célközönségtől és nyilván más egyéb tényezőktől is.
- Mutassa be a termékeit és a használatát!
A látogatóit nem csak a termékei, szolgáltatásai leírása érdekli, hanem azok vizuális bemutatása, illetve az, hogy miként lehet őket használni. Készíthet képeket magáról a termékről, és arról is, hogy mások miként használják azt. Ha nem kifejezetten érdekes a termék, akkor még fontosabb lehet a használat bemutatása. - Mutassa be a termékeit használat közben, gif-eken!
A gif egy jó alternatívája lehet a videónak, ha az a célja, hogy mozgóképeken is bemutassa a termékeit. A gif azért is lehet praktikusabb megoldás a videónál, mert míg egy videót nem célszerű automatikusan elindítani (idegesíti az embereket, viszont ha nem indítja el automatikusan, a legtöbben nem is fogják megnézni), addig a gif-nél ilyen probléma nincs. Viszont felfigyelnek rá a látogatók, és rá is fognak pillantani, vagyis hatékonyan meg tudja vele mutatni a termékeit. - Irányítsa a képekkel az emberek tekintetét!
Az emberek evolúciós okokból kiemelt figyelmet fordítanak az arcokra, és számos kutatás bizonyította már, hogy ezekre fókuszálnak elsősorban. Tehát minden mást figyelmen kívül hagyva, először az emberi arcra siklik a felhasználók tekintete. Ezután viszont arra mozdul, amerre a képen látható személy néz. Ezt használhatja ki azon célból, hogy egy Ön számára fontos dologra irányítsa az emberek figyelmét, amikor a céloldaladon nézelődnek. - Mutassa be a cégvezetőket!
Ha fokozni akarja a cége iránt a bizalmat, a hitelességet, akkor mutassa meg azokat a személyeket, akik vezetik. Ezáltal sokkal emberibbnek fog tűnni a cég, és a látogatók pedig könnyebben kapcsolatba lépnek vele. A felhasználók látni fogják, hogy nem egy arctalan szervezettel kötnek üzletet, hanem létező, valódi emberekkel. - Mutassa meg, mit kellene érezniük a látogatóknak!
Ha valamilyen érzelmet akar kiváltani a látogatókból a céloldaladdal, akkor ennek legegyszerűbb módja az, ha megmutatod nekik, mi lenne ez az érzelem. Például, ha azt szeretné, hogy a termékeihez a boldogság és az öröm kapcsolódjon, akkor mutasson vidám emberekről készült képeket. Túlzásokba esni nem érdemes, mert ha erőltetettnek tűnik a vidámság a képeken, akkor az visszatetszést válthat ki a látogatókból.
Mi az amit elronthat a Landing Page-én?
Vannak tipikus hibák az érkező oldal esetében, melyekre fel kell hívnunk a figyelmet. Ha bármelyikkel is találkozik az oldala esetében, akkor igyekezzen minél gyorsabban korrigálni!
Menüsor jelenik meg
Egy vagy akár két menüsor - miközben teljesen természetes és megszokott egy weboldalon - rendkívül zavaró lehet az egy célra kihegyezett landing page oldalakon. Mert mit is kínál egy menüsor? Számtalan lehetőséget, hogy kattintgasson a látogatónk, bóklásszon az oldalunkon, nézelődjön, majd egy óvatlan pillanatban lelépjen, miközben a lényeggel meg sem ismertettük. Egy leadből soha nem lesz vevő, ha olyan mellékutakat hagyunk, ahol könnyedén elkalandozhat.
Miközben egy weboldal számára rendkívül pozitív dolog, ha a látogatói ahelyett, hogy egy oldal megtekintése után visszapattannának, továbbkattintanak újabb aloldalakra, addig egy landing page-től konverziót várunk, azt, hogy a leadből vásárló legyen, nem pedig azt, hogy minél hosszabb legyen az oldalon elöltött idő. Felmerülhet persze, hogy a leendő vásárlók esetleg még tájékozódni szeretnének, megismerni a céget, terméket, hogy megfontolt döntést hozzanak. Azonban ezen a szinten nem további információkra van szükségük, hiszen már döntöttek, ezért is érkeztek meg a landing page-ünkre. Tudják, hogy mire számíthatnak, mit akarnak, és ezt a feladatot szeretnék simán és gördülékenyen végrehajtani.
Túl hosszú űrlapokat használ
Bármi is a célja a landing page-nek, tehát megrendelés, feliratkozás, letöltés, esszenciális része egy űrlap, amit a felhasználónak ki kell töltenie. Minden meggyőző erő a képekkel és a szöveggel hiábavaló lesz, ha nem bíznak meg az emberek az űrlapjában. És annál kevesebb a bizalmuk, minél több adatot akar megszerezni tőlük.
Komoly hiba tehát, amikor a formok rendkívüli hosszúságúra nyúlnak. Ezekkel az a baj, hogy a felhasználók lelépését kockáztatjuk a kitöltés közben. Minél több a kitöltendő mező, annál nagyobb az esélye, hogy a felhasználó menet közben fogja otthagyni az űrlapunkat. Ezért célszerű a lehető legrövidebbre méretezni, és csak a legszükségesebb adatokat elkérni a felhasználótól.
Egy rövidebb űrlap tehát jellemzően hatékonyabb, a megoldás mégsem ilyen egyszerű, ezért is szenteltünk az űrlapok kialakításának egy külön bejegyzést.
Nem optimalizál
Habár ahogy fel is soroltuk, vannak lefektetett szabályai egy-egy landing page létrehozásának, minden egyes eset más és más lehet, ezért érdemes vizsgálni, figyelni az analitikát, kitapasztalni egy adott landing oldal hatékonyságát, több verziót készíteni, tesztelni, optimalizálni.
Ugyanakkor a SEO-ra is figyelni kell. Az emberek azért használják a Google-t, hogy megoldják vele a problémáikat. A kattintások 90 százaléka az organikus találatoknál csapódik le. Úgyhogy nem árt jóban lenni a keresővel.
Amikor az emberek használják a keresőt, akkor aktívak (problémát akarnak megoldani), főleg az organikus találatok érdeklik őket, és kattintanak. Ha ezen az úton sikerül megfogni őket, azaz landing oldalunkra terelni a látogatókat, akkor 20-30-szor valószínűbb, hogy a landing page-ünkön is aktívak lesznek, vagyis elérjük a konverziót.
Ha valaki egy blogposzt végén találkozik egy call to action linkkel, akkor egy százaléknál is kisebb az esélye a konverziónak, míg ha ugyanarra a linkre egy keresés által talál rá, akkor 29 százalékra nő ez az esély. Az emberek ugyanis, amikor keresnek, akkor azt valamilyen szándékkal teszik, aktívan tesznek valamit egy cél érdekében, míg ha csak blogposztokat olvasgatnak vagy a közösségi médiát böngészgetik, akkor passzívak. És ebből az állapotból nem mozdulnak ki.
Túl sok lehetőséget ad a felhasználónak
Egyrészt minden olyan linket, menüt el kell távolítani a landing oldalról, mely eltéríthetné a látogatót, másrészt nem szabad összezavarni azzal, hogy többféle célt is teljesíthet rajta. Ez mindig zavart okoz, és rontja a hatékonyságot. Az érkező oldal mindig irányuljon egyetlen célra, a call to action gomb se legyen többirányú, vagy akár egy célra irányuló, de többféle verziójú. Ugyanakkor többször is szerepelhet az oldalon, illetve optimális elhelyezése is tartalomtól függő.
A landing page egy egyirányú út. Miközben elméletben jó dolog, ha hagyunk a felhasználóknak olyan választási lehetőséget az út végén, hogy letölthetnek még egy PDF-et, kitölthetnek egy formot, vagy akár fel is hívhatnak egy telefonszámot egy ajánlat miatt, ez sajnos túl sok gondolkodással járhat, döntést kell hozni, innen pedig már csak egy lépés az elbizonytalanodás. Nekünk kell eldöntenünk, hogy csörögjenek-e ránk, írjanak e-mailt vagy töltsenek le egy PDF-et.
Ha kihagyja az upsellt
Habár maga a webdesign is meghatározó dolog marketing szempontból, most tisztán a marketingben fontos elem következik: az upsell. Minden letöltés, megrendelés, illetve formkitöltés után eljut a látogató egy köszönőoldalra. Itt azonban nem feltétlenül fejeződik be a folyamat, ez az a pont, ahol fel lehet kínálni neki egy összetettebb ajánlatot, plusz valamilyen terméket vagy szolgáltatást, hozzácsapva a rendeléséhez, kedvezőbb áron. Mindenkinek a fantáziájára van bízva, hogy milyen jó upsellt talál ki. Viszont érdemes kihasználni a köszönőoldalt eladásra, mert ez az a pillanat, amikor a vevő a legfogékonyabb egy további vásárlásra.
Hogyan optimalizálja a landing oldalát mobilra?
- Igazodjon egy rövid idejű figyelemhez!
Mivel mobileszközön minden eddiginél kevesebb figyelem jut egy-egy weboldalra, ezért ehhez alkalmazkodni kell. Érdemes rövidíteni a bekezdéseket, eltávolítani a tartalom egy részét, mérsékelni az oldalak hosszát, hogy mobilon is befogadható legyen. - Használjon legördülőket!
Mivel mobileszközön jóval nehezebb a szövegek bevitele, a mostani gépeléses módszerrel, így arra kell törekedni, hogy ezt minden űrlapnál mérsékeljük. Használjunk legördülőket, ahol csak ki kell választani a felhasználónak a megfelelő megoldást. Ha valahol ez nem megfelelő megoldás, akkor használhatunk csúszkával történő beállításokat. - Számbillentyűket használjon a betűk helyett!
Ha mégis gépelni kell a számokat, akkor az ilyen mezőknél a HTML5 lehetőségeit kihasználva érdemes úgy beállítani a mezőt, hogy a számokat tartalmazó billentyűzet ugorjon fel a látogató számára. Ezzel sokat tudunk gyorsítani a konverzió folyamatán. - Alkalmazzon auto-kitöltéseket!
Próbáljunk meg minél több mezőt kitöltetni automata megoldással, azaz például egy irányítószám beírása mindjárt a város nevét is jelenítse meg a formban. De ezt akár a geolokációs funkció kihasználásával is meg lehet tenni. - Használjon Tab Bart!
Egyre több mobilos oldalon lehet már találkozni azzal a funkcióval, hogy telefonszám helyett a CTA-gomb lenyomása mindjárt meg is nyitja a telefon alkalmazást benne a számmal, hogy nekünk csak a hívás gombra kelljen kattintani. Ugyanakkor a telefonos konverziót lehet még azzal is fokozni, hogy a CTA egy tab barra kerül, mely mindig látható az oldalon, akárhol is járunk rajta. Így lesz a legnagyobb esélye egy esetleges hívásnak.
Végezetűl meg kell hagyni eléggé hosszasan sikerült a tökéletes Landing Page ismertetése, de bízunk benne, hogy hasznos és hatékony megoldásokat tudtunk találni.
Amennyiben még szeretne további információkról tájékozódni, olvassa el a következő bejegyzésünket, mely a "Hogyan készítsen Landing oldalt kifejezetten egy PPC-Kampányra?"